A megszorítás nem segít

Youth unemployment

Original article

Fiatalok nehézségei – Átfogó foglalkoztatáspolitikai programokat sürget az Európai Unió

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szakemberei megsebzett generációnak nevezték el a fiatal munkavállalók kilátástalan helyzetben lévő csoportját. Őket a fejlett gazdaságokban az egyre növekvő inaktivitás, a bizonytalan munkahelyek, az állástalanság, a még fejlődő országokban pedig az veszélyezteti, hogy még akkor is elszegényednek, ha van hol dolgozniuk.

Legnehezebb dolguk az úgynevezett neetfiataloknak van (a neet az angol not in education, employment, or training szószerkezetből származik), vagyis azoknak, akiknek se végzettségük, se munkájuk, és semmilyen képzésben nem vesznek részt. Becslések szerint az Európai Uniónak évente 150 milliárd euró veszteséget okoz az elmúlt 2 évben ismét dinamikusan emelkedő ifjúsági munkanélküliség. Legutóbb az ILO közleményben hívta fel a figyelmet a problémára. A szakemberek rámutattak: jelenleg több mint 10 millióval több munkanélküli van Európában, mint a válság kezdetekor, és a krízis elsősorban a fiatal és alacsonyan képzett munkavállalókat sújtotta.

A megszorító intézkedések nem adtak választ a válság alapvető okaira, és nem csökkentették az állástalanságot, ezért foglalkoztatás-központú stratégiára van szükség – áll a szervezet közleményében. Javasolják a többi között olyan ifjúsági foglalkoztatási garanciarendszerek bevezetését, amelyek segítik a fiatalokat abban, hogy munkát találjanak, vagy valamilyen oktatásban, képzésben vegyenek részt. Tavaly decemberben az Európai Bizottság fiatalok foglalkoztatására vonatkozó csomagja is javasolta az ifjúsági garanciarendszerek létrehozását.

A cél az, hogy minden 25 év alatti fiatal négy hónapon belül színvonalas állásajánlatot kapjon, illetve további oktatásban, tanulószerződéses gyakorlati képzésben vagy gyakornoki képzésben részesüljön, ha elveszíti munkahelyét, illetve befejezi tanulmányait. A garanciarendszerek létrehozását a tagállamokban a 2013. évi Növekedési jelentés is sürgeti: a finanszírozást az Európai Tanács február eleji ülésén elfogadott hatmilliárd eurós pénzalap létrehozása biztosítja majd. Az elkülönített pénz forrása fele részben az Európai Szociális Alap, másik fele új támogatás azon régiók számára, amelyekben a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi aránya 25 százalék fölött van. Magyarországon a három kelet-magyarországi régió mellett a dél-dunántúli is érintett.

 

Támogatásból Magyarországon nincs hiány

Magyarországon a 15–24 évesek csaknem 30 százaléka volt munkanélküli a 2012. december–2013. februári időszakban, ami 0,9 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbi szintnél. A Munkahelyvédelmi akcióterv keretében várhatóan közel 200 ezer fiatalt segít majd az az intézkedés, amely 100 ezer forintig minden 25 év alatti munkavállaló bruttó bére után 14,5 százalékkal, pályakezdők esetében két évig 27 százalékkal csökkenti a munkáltatói terheket.

A korábban meghirdetett Start programban tavaly havonta átlagosan közel 28 ezer fiatalt foglalkoztató munkaadó vett részt. A 25 év alatti pályakezdő fiatalok tapasztalatszerzését segíti az Első munkahely garanciaprogram, amely márciusban 5 milliárd forint keretösszeggel indult újra.

A munkáltatók legfeljebb 6 hónapra a munkabér és a szociális hozzájárulási adó teljes összegének megtérítésére igényelhetnek támogatást a minimálbér másfélszerese és kapcsolódó szociális hozzájárulási adó erejéig. A támogatási időszak felével megegyező időtartamú továbbfoglalkoztatási kötelezettség alatt adókedvezmény is igénybe vehető. A garanciaprogram várhatóan 7200 embert érint majd. Tavaly október óta lakhatási támogatás is igényelhető. Ez azok számára jelenthet könnyebbséget, akik állandó lakhelyüktől távol – 100 km-en túl, vagy 6 órát meghaladó utazással elérhető – munkahelyet szeretnének elfogadni.

A 18–35 év közötti fiatalok vállalkozóvá válását uniós program támogatja: a tavaly óta rendelkezésre álló 7 milliárd forintból 3200-an szerezhetnek vállalkozói ismereteket, és vissza nem térítendő támogatás formájában kétezer fiatal juthat hozzá a szükséges kezdőtőkéhez. Januárban 8,5 milliárd forint keretösszeggel megnyílt az a gyakorlati pályázati program is, ami akár tízezer embert is segíthet az állásszerzésben. A támogatást olyan mikro,- kis- és középvállalkozások számára hirdették meg, amelyek vállalják, hogy középfokú szakképzettséggel rendelkező, a gyakorlati ismereteket már tanulószerződéssel megszerzett fiatalokat gyakornokokként foglalkoztatnak.

Do you like this post?

Showing 1 reaction

published this page in Blog 2013-05-16 12:58:24 +0200
"Your future is my future - a European Youth Guarantee now!"
The Party of European Socialists (PES), Young European Socialists (YES) and PES Women are running the campaign "Your future is my future" and calling for a European Youth Guarantee to tackle youth unemployment.

Translate the website